A formájukról mozsárnak nevezett rövid csövű lövegek eredetileg kis hatótávolságra nagy rombolóerővel készültek.
A múzeum néprajzi gyűjteményében lévő kisméretű, alig 15-20 centis mozsarakat – amelyek még inkább rászolgáltak a nevükre, hiszen valóban egy fűszertörőhöz hasonlítanak – már nem károkozásra, hanem inkább a károk elhárítására használták. Puskaporral jól megtömve nagy hangot adtak, ezzel riasztották el – hangos madárijesztőként – a szőlőből és gyümölcsösből a kártevő madarakat.
A „nagyhangú” szerkezetet figyelmeztető lövések leadására is használták. A török időkben ugyanis a végvári katonák maguk művelték a város körül elterülő földeket, szőlőket, ha azonban az ellenség közeledtének hírét vették, a várbeliek hírlövő mozsarak hangjával adták tudtára a helység lakóinak, hogy a civileknek biztos helyre, a katonáknak pedig a vár védelmére kell sietniük.
Így a mozsár a huszadik század közepéig fennmaradt mezővárosi népszokás, a húsvéti határjárás alkalmával is szerepet kapott. A nagyszombat éjjelén zajló, feltámadási körmenetként induló határkerülés alkalmával, a török támadásokra emlékeztető mozsárlövéseket is hallhatta a város népe. A lövéskor keletkezett puskaporfelhőt láthatjuk Serényi Árpád fotográfiáján.
Szómagyarázat:
Határjárás – a középkor óta elterjedt jogi eljárás, amelynek során tanúk előtt jelölik ki és tartják emlékezetben bizonyos községek – vitatott – határjeleit. A Zalaegerszeg, Besenyő és Bazita közötti határjárásból vidám, ivászattal és lövöldözéssel egybekötött népszokás lett, amely a huszadik század közepéig fennmaradt.
Marx Mária etnográfus, a Göcseji Múzeum nyugalmazott néprajzosa
